2011. június 16., csütörtök

Piskótatekercs

Ezt a receptet paleosan a webcukrászdában láttam, de én nem tettem hozzá mákot. A lekvár pedig házi készítésű, gluténmentes, cukor nélküli és tartósítószer nélküli. Cseresznye lekvár.

Hozzávalók:
4 db tojás, 6 púpozott evőkanál őrölt mandula (átszitáltam), 1 csipet só, 1 tk. sütőpor, 1/2 tk. vanília, házi lekvár, 4 evőkanál nyírfacukor.

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztom és a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem. A sárgákat a xukorral és a vaníliával felverem és hozzáadom a mandulalisztet, a sütőport és jól elkeverem. Majd óvatosan beleforgatom a felvert habot (ezt sikerült már jól megtanulni), majd kibébelek egy 30x20 cm-es tepsit és beleteszem a tésztát. Előmelegítem a sütőt 180 fokra és kb. 20-25 percig sütöm. Tűpróba. Kiveszem és konyharuhára terítem, lehúzom a sütőpapírt róla és óvatosan feltekerem a konyharuhába. Hagyom teljesen kihűlni. Házi lekvárral megtöltöm és visszatekerem, majd szeletelem.
Hozzátenném, hogy összesen az életem első piskótatekercse, de büszke vagyok, jól sikerült. Az íze tényleg teljesen olyan, mint az igazi piskótatekercs.




Baconba tekert csirkemáj

Ezt már rég el akartam készíteni, most eljött az ideje, Hossó Anita adta a végső  lökést. Nála láttam, hogy a máj alatt és köré krumplit tett én ezt most paleosítottam sárgarépával és zöldséggel.

Hozzávalók:
30 dkg csirkemáj (szív nélkül), 1 csomag bacon szalonna, 1 fej vöröshagyma, pici oliva, só, bors, 2-3 db sárgarépa felkarikázva, 1-2 db zöldség vagy paszternák felkarikázva

Elkészítés:
A sárgarépát és a zöldséget megpucolom és felkarikázom. Egy hőállótálat kiolivázok és beleteszek egy adag sárgarépa- és zöldségkarikát. A májat megtisztítom és mindkét oldalát só, borssal ízesítem, majd egy szelet baconba tekerem. Ráhelyezem a sárgarépákra és pici levet öntök alá. Megsózhatom még picit és a tetejér a hagymakarikákat helyezem, majd köré még lehet sárgarépát. Lefóliázom. Előmelegített sütőben 180-200fokon kb. 40 percet sütöm, majd leszedem a fóliát róla és kb. 5 percig pirítom.

Ezt főleg paleosoknak ajánlom így, de nekem nagyon ízlik sárgarépával, próbáld ki Te is!


 hozzávalók
 sütés előtt
sütés után

2011. június 11., szombat

Töltött csirkecomb

Én a töltött csirkecombot szoktam inkább készíteni, mint a töltött egész csirkét, a család így jobban megeszi. Általában csirkecombot farrésszel szoktam tölteni, azt könnyebb, csak most nem kaptam a húsboltban.
A paleo miatt én köret nélkül ettem savanyúsággal, a többiek rizibizi és rizs köretet ettek hozzá.

Hozzávalók:
4 csirkecomb (felső-alsó egyben), 30 dkg csirkemáj (szív nélkül), 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 1 zsemle (paleosoknak szezámliszt 1 főtt tojással), petrezselyem, majoranna, só, bors, csirke fűszersó, kevés oliva, zsír a tepsi kikenéséhez

Elkészítés:
A csirkecombokat megmosom, letisztítom a zsíros részeket róla és picit a bőrt fellazítom, a bőrét körben leszúrom fogvályóval, hogy könnyebben tölthető legyen és ne csússzon ki a töltelék. A hagymát megtisztítom, apró kockára vágom és kevés oliván megpirítom. A csirkemájat megmosom, késsel lekaparom, majd a zsemlét beáztatom kevés tejbe. A megpirított hagymát összekeverem a májjal, kicsavart szétmorzsolt zsemlével, 1 tojással, fűszerekkel. A csirkecombokat megtöltöm és a végét fogvályóval lezárom. A tepsi alját vékonyan kizsírozom. A csirkecombokat fűszersóval és majorannával megszórom kívül mindkét oldalán, majd a tepsibe helyezem és pici vizet öntök alá. Ha maradt töltelék, azt mellé szoktam önteni és úgy sütöm meg fólia alatt az egészet. Előmelegített sütőbe teszem 200 fokon kb. 1 órát sütöm, majd a végefele leveszem a fóliát és átpirítom az egészet.
PALEOSOK: A töltelék a következő: hagymát apró kockára vágom, megpirítom kevés oliván, a csirkemájat levakarom késsel és beleteszem a hagymába, majd a főtt tojást, az 1-2 evőkanálnyi szezámlisztet és a fűszereket összekeverem. Ezzel töltöm a csirkecombot. Én savanyúságot ettem hozzá köretnek most.
A család rizst és rizibizit fogyasztott mellé.

 tálalva
 megtöltve sütés előtt
sütés után

 hozzávalók
 töltelék
sütés előtt

2011. június 10., péntek

Babapiskótás süti

Ez a gyerekek kedvenc sütije ilyen meleg nyári napon. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Az első alkalommal kisebb edényben készítettem 3 rétegezés fért bele, a második alkalommal nagyobb edényben készítettem, akkor 2 réteg fért bele. A gyümölcs variálható a tetején, lehet barack befőtt, vagy lehet málna, eper tetszés szerint.

Hozzávalók:
40 dkg babapiskóta (2 csomag, vagy én a Lidlben veszek egy nagy csomagot, az elég), 2 dl tej, 1 csomag por habtejszín, 3 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliáscukor, 1 citrom reszelt héja, vagy a leve, 1 nagy pohár tejföl, gyümölcs ízlés szerint.
Epres nagyon kevés citrom reszelt héj és eper turmixolva  a krémbe (dupla adagot készítettem húsvétra)

Elkészítés:
A porhabtejszínt felverem a tejben. Majd a babapiskóta kivételével az összes hozzávalót jól felverem. Egy tál alját sorban kirakok babapiskótával, majd rákenem a krémet és ezt rétegezem addig, amíg tart. A legtetejére krém kerüljön. Majd gyümölccsel díszítem, nekem barack befőtt volt itthon éppen.
Hütőbe teszem és pár óra múlva fogyasztható, addigra összeáll a babapiskóta és a krém.

egy másik alkalommal így diszítettem
 a fincsi végeredmény
 a hozzávalók
 rétegezés
befejezés
 eper krém dupla adag
 nagyobb tál rétegezés
 nagyobb tál eperrel díszítve (saját termés fagyasztott kiolvasztva)
epres kisebb tállal barack befőttel díszítve

2011. június 8., szerda

Cseresznyés süti (paleos)

Az epres muffinos saját kreációm adta az ötletet továbbfejleszteni egy másik sütire. Cseresznyénk volt itthon saját termés, úgyhogy abban gondolkodtam. A végeredmény nagyon jó lett. Érdemes kipróbálni. Lehet a cseresznye helyett meggyet, vagy epret, vagy esetleg barackot, áfonyát, szilvát is használni.

Hozzávalók:
3 db tojás, 3 evőkanál nyírfacukor (xukor), 3 evőkanál oliva, csipet só, 1-2 evőkanál vanília aroma, 1 tk. sütőpor, 8 evőkanál (normál nem púpozott) őrölt mandula, 4 evőkanál szezámliszt (lehet kávédarálón darálni a szezámmagot), cseresznye kimagozva és félbe vágva.

Elkészítés:
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. A tojásokat szétválasztom és a fehérjét kemény habbá verem. A sárgákat felverem a nyírfacukorral, olivával, vanília aromával, majd óvatosan hozzáadom a sütőporral elkevert magliszteket. Az egészet jól elkeverem és beleforgatom a kemény habot. A cseresznyéket megmosom és kimagozom, félbe vágom. Belekeverem a tésztába. Sütőpapírral kibélelek egy kisebb kenyérsütő formát és beleöntöm a tésztát. Sütöm kb. 25-30 percig, tűpróba. Kiborítom a formából és óvatosan lehúzom a papírt róla és rácson hagyom kihűlni. Ha kihűlt szeletelem.

Ezt bárki elkészítheti, aki szeretne egészségesen étkezni, vagy fogyókúrázik, vagy lisztérzékeny, de főleg a paleolit táplálkozásban ajánlott.


 hozzávalók
 tészta kikeverése
Tepsibe öntés

2011. június 7., kedd

Gyümölcsleves idény gyümölcsökből

Most a gyümölcslevest végre nem fagyasztott gyümölcsből készíthettem el, hanem idei saját termésű cseresznye, meggyből.

Hozzávalók:
cseresnye, meggy, alma, most csak barack befőtt, 1 kk. őrölt fahéj, 1-2 evőkanál cukor, 1 fél csomag vanília pudingpor, szegfűszeg.

Elkészítés:
A gyümölcsöket előkészítem, megmosom, meghámozom az almát, majd egy fazékba helyezem és megszórom a cukorral, szegfűszeggel, majd felöntöm vízzel. (Mindenki annyi gyümölcsből készíti, amennyiből szükséges.) Felteszem főni, mikor már forrt egyet, hozzáadom az őrölt fahéjat. Majdnem teljesen megfőtt, akkor a vanília pudingport egy kis vízzel kézi habverővel elkeverem és hozzáadom a leveshez, jól elkevergetve még pár percig főzöm, amíg besűrűsödik a leves. (Én máskor tejfölös-lisztesen szoktam besűríteni.)
A gyerekeim kedvence, de gondolom sokan vagyunk így.

 készen
 hozzávalók
 fazékban
sűrítési folyamatok

Epres lepény

Ezt a receptet találtam a NoSalty oldalon, mert arra gondoltam, hogy a saját termésű eprünkből kéne a gyerekeknek valami finomat sütni. Sikerült!

Hozzávalók:
25 dkg rétesliszt, 25 dkg porcukor, 25 dkg margarin, 6 db tojás, (3 evőkanál rum elmaradhat), 60 dkg eper.

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá felverem. A sárgákat a porcukorral és a margarinnal felverem, majd hozzáadom a réteslisztet és jól elkeverem. Óvatosan beleforgatom a kemény habot, majd sütőpapíros közepes tepsibe helyezem a tésztát. Az eperszemeket belenyomkodom, a nagyobb epreket érdemes szétvágni. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 percig sütöm, tűpróba. Kiszedem a tepsit, hagyom picit hűlni, majd lehúzom róla a sütőpapírt, mikor teljesen kihült felszeletem.

 felszeletelve

ELKÉSZÜLT MEGGYES VÁLTOZATBAN IS!!!
a tésztához tettem kis őrölt fahéjat és citrom levét is



 a hozzávalók
 tészta kikeverése
tepsibe helyezés

2011. június 3., péntek

Heni féle gyümikevert 2

Ezt a receptet már leírtam az igaz, de most más gyümölccsel próbáltam. Áfonya és meggy. Nagyon finom lett. Most sikerült fázis képeket is készíteni.

Hozzávalók:
4 db tojás, 2-3 evőkanál xukor (nyírfacukor), 0,3 dl oliva, 1 dl kókusztej, 6-7 evőkanál szezámliszt (ez préselt, nem őrölt, de lehet őröltet is), ízlés szerint fahéj, áfonya és meggy.

Elkészítés:
A tojásokat felverem a xukorral, olivával, kókusztejjel. Majd belekanalazom a szezámlisztet és a fahéjat, összekeverem és beleöntöm a gyümölcsöket. Jól elkeverem, sütőpapíros őzgerincbe öntöm. Előmelegítem a sütőt 180 fokra és kb. 40-45 percig sütöm, tűpróba. Amikor megsült, kiveszem a tepsiből és lehúzom a sütőpapírt róla és rácson hagyom kihűlni. Felszeletelem, mivel most elég meleg van én a többit befóliázom és hűtőben tárolom, így tovább eltart napokig is. Ez az egyik kedvenc paleo sütim gyümivel.

(Aki nem paleozik az helyettesítheti sima cukorral is a nyírfacukrot és szezámmagot ledarálhatja kávédarálón, házi kókusztejet pedig könnyű elkészíteni a Paleo alapanyagok között megtalálod.)


 a hozzávalók

a tésztába belekeverve a gyümölcs
 az őzgerincformában
rácson hűtve

Kakaós muffin

A megőrölt mandulámat használtam fel ehhez a muffinhoz. Lásd: Paleo alapanyagok

Hozzávalók:
15 dkg őrölt mandula (mivel robotgéppel aprítottam, ezért nem lett teljesen lisztszerű), 1 púpos evőkanál Holland kakaópor, 3 evőkanál nyírfacukor vagy Xukor Zéró, 1-2 evőkanál vanília, 3 db tojás, 1/2 csomag sütőpor, kb. 3 evőkanál olivaolaj, vagy olvasztott ghí, meggy a tetejére.
Második alkalommal meggy helyett étcsoki darabokat tettem a tésztába (90%)

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztom és a sárgájához hozzákeverem az édesítőt (Xukor Zéró), a vaníliát, a sütőporral elkevert őrölt mandulát, a kakaóport és az olivát. Majd a tojásfehérjét kemény habbá verem és beleforgatom a tésztába. Szilikonos muffinformába öntöm. Nekem kisebb fajta van, ezért teleöntöttem a tésztával és mindegyik tetejére egy meggyszemet helyeztem el. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütöm.
(9 db lett a második esetben a tésztába étcsoki darabjait kevertem és úgy a muffinformába)

 hozzávalók
 a tésztája csokidarabokkal
 formában sütés előtt
a csokidarabos kakaós muffin

házi mandula

Kint a kertben szedtem mandulát, hagytam kicsit száradni, aztán megtörtem, majd forró vízbe helyeztem és lehámoztam a héját. Megszárítottam, majd robotgépbe tettem és összeaprítottam. Nagyon szép fehér húsa van.

Általában süteményeket szoktam készíteni őrölt mandulából a paleolit életmódhoz.

2011. június 1., szerda

Epres muffin

Május az eper szüretelésének ideje. Nekünk is termett a kertben, ezért gondoltam, hogy kéne valami paleosat készíteni belőle. Muffin tésztára esett a választás. Nagyon finom lett a süti.
Ezt a tésztát a szomszédom kipróbálta kis kenyérformában megsütni aszalt vörösáfonyával és nagyon jó lett, nem esett szét 1-2 maroknyi áfonya kell a tésztába belekeverve. A kis kenyérsütőformát pedig sütőpapírral ki kell bélelni ennyi a változás.
Hozzávalók:
3 db tojás, 3 evőkanál xukor (nyírfacukor), 3 evőkanál oliva olaj, 12 evőkanál őrölt mandula, 3 evőkanál szezámliszt, 1 dl házi kókusztej, csipet só, fél csomag sütőpor, vanília, eper.

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztom és a fehérjét kemény habbá verem. A tojássárgákat összekeverem a xukorral, olivával, vaníliával, kókusztejjel, csipet sóval. Majd belekeverem a sütőporos mandulát és szezámlisztet, beleforgatom a felvert kemény habot. Szilikonos muffinsütőbe öntöm a tésztát, ne legyen teljesen tele, mert akkor kifolyik, aztán egy darab epret nyomok a tetejére. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Sütési idő kb. 25-30 perc, tűpróba.
Az én sütimnél félbevágott epret nyomtam bele, ezért kicsit megáztatta a tésztát, ezért gondoltam, hogy jobb lenne inkább egész epret a tetejére tenni. A tészta íze nagyon kellemes, nem tömény, nem érezni, hogy paleo, tehát bárkinek ajánlom. Legközelebb megpróbálom ezt a tésztát kenyérformában kisütni úgy, hogy belekeverek egy kis áfonyát, vagy epret magába a tésztába.


 Sütés előtt
Sütés után
(nekem kicsit túl sok tészta lett a formába öntve, ezért picit szétfolyt)
 hozzávalók
 a muffin tészta meggyel
 muffintészta eper/meggy rá
az epres muffin most meggyel készült