2012. szeptember 28., péntek

Sztrapacska

Ismerősöktől már hallottam erről az ételről, de még soha nem kóstoltam. Eljött az idő és kipróbáltam, nem csalódtam benne. Érdemes megkóstolni.

Hozzávalók:
50 dkg burgonya, 25 dkg liszt, só ízlés szerint, plusz 1 ek. a vízbe, 2 tojás, ha szükséges pár csepp víz, 12,5 dkg juhtúró, vagy 25 dkg tehéntúró, 10 dkg füstölt házi szalonna, tejföl, lilahagyma

Elkészítés:
A burgonyát meghámozom, megmosom és kislyukú reszelőn lereszelem. Közben egy nagyobb fazékba felteszek vizet forrni. Mikor felforrt 1 ek. sót teszek bele. A burgonyához adom a tojást, sót, lisztet, ha szükséges minimális vizet öntök hozzá és jól összekeverem. Sűrű nokedlitésztát kapjak. Nokedliszaggatóval beleszaggatom a galuskát, majd ha felforrt és feljönnek a víz tetejére pár percig még főzöm és leszűröm, lecsepegtetem. Nehogy túl főzzük a galuskát, én mindig megkóstolom. Közben egy serpenyőbe felolvasztom a kockára vágott füstölt szalonnát, megpirítom, majd félreteszem. A galuskát összekeverem a juhtúróval és tetszés szerinti mennyiségű tejföllel, majd csepegtetek a szalonnazsírjából és összekeverem, a tetejére szalonna darabokat szórok. Tálalásnál lilahagyma karikákat szórok rá és fogyasztható.

Ebből a mennyiségből kb. 2 személy jól lakik.




2012. szeptember 14., péntek

Pudingos csiga

A mindenttudó kis kalácstésztából készítettem ma gyorsan el ezt a finom pudingos csigát.

Hozzávalók:
tésztához: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 3 dl langyos tej, 1,5 dl olaj, 1 kk. só, 2 ek. cukor
pudinghoz: 6 dl tej,  2 cs. vaníliás ízű pudingpor, nekem egy volt így a másik tejszín ízű lett, 4 ek. cukor, 1 cs. van.cukor, vaj a tepsi kikenéséhez, pici tej a locsoláshoz

Elkészítés:
A lisztet, langyos tejet, élesztőt, cukrot, sót, olajat összegyúrom és hagyom kelni kb. 3/4 órát lefedve.
Közben elkészítem a pudingot. Én mindig mikróban készítem 800W-os az enyém és normál hőfokon készítem.
A pudingot előírás szerint előkészítem, majd beteszem a jénait a mikróba és kb. 3 percig felforrósodik, kiveszem, átkeverem, majd kb. 3 perc megint kiveszem és átkeverem, aztán még ha szükséges nem elég sűrű, megint beteszem kb. 1-2 percre és a végén jó sűrű pudingot kapok, kicsit kevergetem kihűljön ne legyen meleg. A tészta közben ahogy megkelt, lisztezett deszkán kinyújtom és rákenem egyenletesen a pudingot, majd feltekerem és késsel szeleteket vágok, kivajazott tepsibe helyezem a csigákat szorosan egymás mellé. Előmelegített sütőben 180 fokon sütöm kb. 25-30 percig. Mielőtt sütőbe tettem meglocsoltam pici tejjel a tetejét, valamint félidőben egyszer megint átlocsoltam nagyon kevés tejjel.

Gyerekek nagyon szeretik ezeket a finomságokat. Azért mindenttudó kalácstészta, mert ebből a tésztából készítettem már kakaóscsigát, fonott kalácsot, ha sósabb akkor lehet belőle pizzás csiga is, lehet még lekváros bukta, stb. legközelebb kipróbálom a csokipudingosat is.




2012. szeptember 10., hétfő

Fűszeres házi ketchup

Idén sok paradicsom termett, már elég sok paradicsomlé készült, így kipróbáltam a ketchupot.

Hozzávalók:
4 kg paradicsom, 0,5 dl 10%-os ecet, 6 ek. cukor, 2 ek. só, 1 ek. tört bors, 4 szem tört szegfűszeg, 1 csipet tört szegfűbors, 1/2 tk. őrölt fahéj, 1 ek. mustármag

Már több éve készítem ezt a receptet nagy adagban kb 20-25 kg paradicsomból. Itt a fűszerezés a következő: kb. 20-30 dkg cukor, a sóból 3 ek. elég, 20% ecetből 0,5 dl, 1 tk. őrölt fahéj, 1/2 tk. őrölt bors (nem szeretjük nagyon borsosan), 1 tk. őrölt szegfűszeg, 2 csipet szegfűbors (mustármagot kihagytam) az elkészítési folyamat ugyanaz.

Elkészítés:
A paradicsomot gondosan átmosom, csumáját és hibás részeit kivágom, feldarabolom, keverve puhára főzöm (kb. 30 perc), paszírozom, majd egy nagy lábosba teszem.
Hozzáadom az ecetet, sót, és a cukrot, felteszem főni. Egy vászon zacskóba beleteszem a többi fűszert, cérnával lezárom a zacskót és vagy fakanál segítségével belelógatom a paradicsomlébe, vagy lábosfüléhez kötöm és úgy lógatom. Keverés mellett mártás sűrűségűre főzöm kb. 1,5-2 óra volt ez nekem gáztűzhelyen, ha kész, tiszta száraz kisüvegekbe töltöm és azonnal lezárom, majd száraz dunsztba teszem míg teljesen kihűl, 2-3 nap. (Aki nem nyugszik, bár nem kell tartósítószer bele, mert a paradicsomot jól megfőzzük és a fűszerek is tartósítanak, lezárás előtt egy nagyon pici szalicilt tehet az üveg tetejére, aztán kibontás után ledobja róla.)




a nagy adag 2016. augusztusban készült ehhez módosítottam a fűszer arányokat
ez pedig az első adag próbálkozás volt a ketchup főzésnél pár éve

2012. szeptember 7., péntek

Szilvás gombóc

Nagyon szeretik nálunk a gyerekek és a család is a szilvás gombócot, a házinál nincs is finomabb. Bevallom még soha nem jártam úgy, ahogy tavaly egyszer, nem állt sehogy össze a tészta, na mondom mi van már? Kiderült, hogy valószínű nem volt elég régi hozzá a burgonya, tehát új burgonyából nehéz.

Most is kicsit félve álltam neki, mert a saját termésű burgonyából készítettem ami már ugyan nem teljesen új, de nem is annyira ó...lássuk a medvét.

Hozzávalók:
1 kg burgonya, pici só, 2 ek. étolaj, 1 ek. búzadara, kb. 25-30 dkg liszt, 1 tojás, zsemlemorzsa, cukor és őrölt fahéj keveréke, szilva

Elkészítés:
A burgonyát megpucolom, felkockázom és enyhén sós vízben puhára főzöm. Leszűröm a levét és átnyomkodom. (Én a kézi robotgéppel szoktam gyorsan megvan és krémesre összeturmixolja.) Hagyom kihűlni langyosra a krumplit, hozzáadom az étolajat, búzadarát, tojást, 25 dkg lisztet, majd óvatosan jól összegyúrom, ha kiván kevés lisztet teszek még hozzá, lágy tésztát kapjunk.
Egy nagy fazékban közben felteszek forrni vizet, kicsi sóval. A gyúródeszkát enyhén belisztezem. A tésztából szaggatok ki egy darabot, kis hengert formálok, végig gurítom a deszkán, hogy mindenhol legyen épp egy kevés liszt rajta, így nem ragad mikor a nyújtófával óvatosan lapot nyújtok belőle majd a szilvát megtöltöm fahéjas-cukorral és ráteszem a lap közepére és gombócot formálok. A gombócokat amíg a víz nem lobog, enyhén lisztezett deszkán helyezem el. Mikor lobog a víz, beleteszem a gombócokat és megkeverem. Pár perc főzés után, ha feljönnek a gombócok még kicsit főzöm két-három percet és leszűröm. Előre elkészítem a pirított zsemlemorzsát, amibe beleforgatom a gombócokat. A végén fahéjas cukros keverékkel szórom meg és azzal tálalom.





                                              nekem ebből az adagból 18 db gombóc lett               

                                                                 Jó étvágyat kívánok!

2012. szeptember 5., szerda

Pudingos kekszes

Nálunk nagyon szeretik a gyerekek a pudingos finomságokat. Ma is készítettem egyet.

Hozzávalók:
3 csomag csokipudingpor, 6 ek. cukor, 9 dl tej, 1,5 dl tej, rumaroma, 2 tk. porcukor, 1 csomag háztartási keksz, én a díszítéshez őszibarackot használtam még fel

Elkészítés:
A 1,5 dl tejet, 2 tk. porcukrot és rumaromát összekeverem, majd egy tálba sorba rakom a kekszet és a rumostej felével jól meglocsolom. Közben megfőzöm a 9 dl tej, 6ek cukor 3 cs. pudingporból a szokásos módon sűrűre a pudingot. (Én mindig mikróban szoktam, de ma kivételesen tűzhelyen főztem.) Még forrón a puding felét ráöntöm a kekszre, majd a másik sor beáztatott kekszet is rápakolom, leöntöm a maradék pudinggal, elsimítom a tetejét. Hagyom kihűlni és a tetejét barackkal diszítem. Hűtőbe teszem 2-3 órát hagyom pihenni és szeletelhető. Lehet egy éjszakát is. Én bizony nem bírtam kivárni és 2 óra múlva megkezdtem, nagyon finom ahogy a keksz átvette a rumos ízt, átpuhult szépen és nagyon finom a kedvenc pudingom amúgy is a csokoládés. Gyerekeknek is nagyon tetszik.
Tehát gyors és finom és sütni sem kell.


 hozzávalók
                                                                     puding főzése
                                                                            rétegezés
 egyben
megvágva