2015. február 27., péntek

Csőben sült brokkoli

Ezt az ételt imádom, bár még nem készítettem. Először mikor dolgoztam menüben ettem, aztán láttam, hogy már a suliba és oviba is kapják a gyerekek ebédre. Most ezt a változatát készítettem el :

Hozzávalók:
4 személyre
1 kg brokkoli
só, őrölt bors,
csipet őrölt gyömbér,
zöld saláta (tészta) fűszerkeverék,
2 tojás
kb. 1 kis poharas tejföl
10 dkg sajt
pici zsemlemorzsa
pici vaj a tál kikenéséhez

Elkészítés:
A brokkoli rózsákat szétszedem és enyhén sós vízben előfőzöm, leszűröm. Közben előmelegítem 180 fokra a sütőt. Egy hőálló üvegtálat kivajazok és zsemlemorzsát szórok az aljára. A leszűrt brokkolit elhelyezem a tálon. Egy tálban összekeverem a tejfölt, tojást, fűszereket, majd ráöntöm a brokkolira. A tetejére is szórok pici zsemlemorzsát és reszelt sajtot is. Beteszem sütni 180 fokos előmelegített sütőben kb. 20 percre, ha van légkeverés a vége fele 5 perc, míg rábarnul a tetejére a sajt.
Önmagában is lehet fogyasztani...nekem nagyon ízlik.

Lehet csirkemellel is készíteni, valamint besamel mártással is lehet, aki nem szereti a tejfölös-tojás megoldást.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése